A hűtéstechnikában hosszú évtizedek óta használunk hűtőközegeket, de az évek során kiderültek a környezetünkre káros hatásaik. Ebből az okból fakadóan, a kémiai összetevőik függvényében, korlátozni kell a felhasználhatóságukat, illetve új, helyettesítő hűtőközegeket kell alkalmazni. Az első nem mérgező, de igazán hatékony hűtőközeg „freon” néven vált közismertté, azonban nagy mértékben rombolta az ózonréteget a klórtartalma miatt. Az elszivárgott, vagy egyéb úton a légkörbe került hűtőközeg a légkör felső rétegébe érve UV sugárzás hatására elkezdett lebomlani. Így, a kiszabaduló klóratomok reakcióba léptek az ózon molekulákkal, melyeket széthasítottak, ezáltal drasztikusan csökkentették a magas légköri ózon koncentrációját. A freon teljes lebomlási folyamata igen hosszú, így számtalan ózon molekulát bont szét, míg saját maga is lebomlik. Nemzetközi kutatások és a tudományos nyomás eredményeképpen 1987-ben a Montreali Egyezményben sikerült szabályozni, majd egyre inkább kiszorítani a piacról a CFC hűtőközegeket. Ezután a különböző összetételű hűtőközegek jelölése minden esetben “R” betűvel, vagyis a “refrigerant” (hűtőközeg) szó rövidítésével kezdődött. Az újabb hűtőközeg R22 néven került forgalomba, de kiderült róla, hogy még mindig ózonkárosító hatású. Az R22 hűtőközeg használatát 1997-ben a Kiotói Egyezményben szabályozták...
Tovább a cikkre